Szeretném bemutatni az én öreguram Herceget a Yorkienk, és elmesélni, hogy ő miért is a mi kis csodánk.
Tudni kell, hogy úgy két éve a hátsó szomszédunk kutyája átmászott hozzánk, édesanyukám, és kishúgom voltak otthon az akkoriban egyedüli négylábú családtagunkkal, aki általánosságban a hátunk mögül ugatva védelmez minket ha ismeretlen jön a lakásba, ám ez akkor nem így volt. Kicsi kutya lévén nagy a szája, oda rohant a kutyához és elkezdett ugatni, morogni amire a másik kutya nem is igazán agresszívan, csak az amolyan "kussolj már" jelzésként odakapott hozzá, ami valószínű egy nagyobb kutyánál nem nagy problémát okozott volna, ám egy tényleg apró teremtésről beszélünk, akinek pont a fejét kapta el a betolakodó kutya aki ezek után el is hagyta a kertet, és tényleg a csodának köszönhetjük, hogy nem a koponyáját roppantotta ketté, hanem az egyik szemét sértette meg. Én gimiből rohantam át az állat klinikára, és bőgőrohamot kaptam a látványtól, és attól, hogy bántották a kicsi fiam, és akkor ez csak a tortúra kezdete volt. Borzalmas napok következtek, állatorvosról állatorvosra jártunk, én talán kétszer, ha felálltam mellőle amíg kettesben voltunk otthon, mert, hogy olyan szinten sérült a szeme, hogy esélye volt annak, hogyha felugrik a kanapéra túl nagy lesz a nyomás benne, és elveszíti a szemét. Őszinte leszek, vannak képek valahol arról, ahogy életem sebes buksival, összevarrt szemhéjjal fekszik, de én magam se szeretném újra látni őket, és titeket se szeretnélek vele kínozni, mert borzalmas volt akkor látni, biztos vagyok benne , hogy most is az. Köszönhetően anyukám kitartásának, hogy hosszas ideig csepegtette, néha a mi segítségünkkel a szemét, nem kellett műtéthez folyamodni, és végső soron szerencsésnek mondhatjuk magunk, hogy csak a látását vesztette el arra a szemére, és bár egy ideig néha neki ment az ajtófélfának, vagy egy széknek ma már teljesen ismeri a határait. Csak, hogy érezzétek, hogy nekem milyen vicces jó fej barátom van, elmondanám nektek, hogy már a második napot töltöttem könnyek közt a nappaliban a kutya minden mozdulatát figyelve amikor átjött, és ránézett a szemem fényére, és képes volt ellőni egy ilyen poén(jelzem szó szerint idézek): Szemtelen kutyája. Akkor ott, majdnem haza küldtem, hogy ezt most, ugye nem gondolja komolyan, de azóta igazából szinte családi poénná vált, szóval utólag én is nevetek rajta, nevessetek ti is nyugodtan, de elhihetitek, ott, akkor majdnem az életébe került ez a mondat.
Szóval úgy két évvel később, jó pár foggal kevesebbel, egy kicsit opálos szemmel épp olyan életvidám kanapé lakó az én drágám, mint előtte, sőt szerdán elmentünk kirándulni a családdal, és kiderült, hogy a csöpp Yorkie előbb felmászik a sziklákon, mint a csapat, de nem mint én, haha én fentről videóztam őket. Most már csak Nix furva klug (Hátha van itt valaki aki érti kiről kapta a nevét, kb olyan eszement is) macskám kell nektek bemutatnom, és utána azonnal tudni fogjátok kiről beszélek.
Tegnapi nap, nem elég, hogy csapatépítő vacsorán voltunk a munkatársaimmal, ahol jól teleettem magam, de minden amit ettem egészséges volt, hanem megjött az egy kilót nyomó mogyoróvajam is. Hétfőn megrendeltem, tegnap délután már át is vettem a futártól, nagyon nagy örömmel. Ennek, és a mai szünnap okán készítettem egy gyors, fehérjében gazdag kekszet, ami tökéletesen fogja pótolni a bolti cukros fehérje szeletek, nem mintha sokat vennék, de néha betárazok egyet kettőt, ahogy most is, de ahogy láthattátok mostanában az ilyesfajta finomságokat próbálgatom. Nem is szaporítanám a szót, írom is a receptet.
Hozzávalók:
-110g smooth mogyoróvaj
-100g darált zabpehely
-80g csoki ízű fehérje por
-2 tojás
-3 evőkanál tej (növényi, állati, amit preferáltok)
-kevés 70% étcsokoládé
Elkészítés:
Egy nagy tálba helyezitek a mogyoróvajat, majd először a darált zabpehellyel, majd a fehérje porral nagyjából összekeveritek, nem lesznek teljesen eloszlatva a száraz hozzávalók, így hozzáadva a tojást, és a tejet még jobban összekeverjük, amíg össze nem áll teljesen. A kész masszát enyhén vizes kézzel kisebb gömbökké gyúrjuk, majd a tepsivel, szilikonon, vagy sütőpapíron szépen laposra nyomjuk őket, majd apróra vágunk némi étcsokoládét, és azt nyomjuk a tetejébe. A sütőt 170° fokra előre melegítjük, és 12-15 percig sütjük őket, és már kész is a következő hét uzsonnája, melyet remélem mindenki annyira fog élvezni mint én.
Ez a bejelentkezés az előzőhöz nagyon is kapcsolódik, melyről meg kell jegyeznem, hogy egy hatalmas dolgot kifelejtettem, mert nekem annyira természetes volt egész életemben, hogy nem voltam tudatában, hogy ez nem mindenkinél van így, de felhívták rá a figyelmem, így szeretném korrigálni hibám, még pedig azt, hogy a családom egész életemben támogatott abban, hogy azzá váljak aki szeretnék lenni, és próbált afelé terelni, hogy szeressem magam, és ezt nagyon köszönöm nekik. Remélem senki nem érezte ezt elhanyagolásnak, mert nem lekicsinyleni akartam a belém vetett hitüket, csak egyszerűen olyan releváns volt számomra, hogy abban a hitben éltem ezt mindenki magától tudja.
De térjünk is a mai témára ami nem más, mint az, hogy merj önmagad lenni. Itt is szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy folyamat, mindenkinél, nem csak nálad, és a Kis Gizinél, nálam is, és szerintem még sok más embernél is. Tudni kell, hogy az egyik nagy oka, hogy úgy döntöttem írok erről, az nem más, hogy a hétvégén átestem egy apróbb változáson, még pedig abban, hogy pastel rózsaszín ombre lett a hajam, amivel nagyon elégedett vagyok. Már nagyon régóta gondolkozok a színes hajon, de mivel megosztó volt az ötlet a családomban, és a barátai körében is, nem volt merszem. De most, hogy belevágtam a bloggerkedésbe, kissé bátrabb lettem, és úgy döntettem passzoljak a nevemhez, legyen pink a hajamban. Szóval hosszas gondolkodás után csak elszántam magam, és nem bántam meg, nem lett olyan erőteljes, mint ahogy segítőmmel számítottunk rá, de így is nagyon boldoggá tett az eredmény, amellett, hogy csak ideig óráig lesz meg mivel csak színezőt használtunk, hisz én se tudtam, hogy végül tetszeni fog-e, és nem is vagyok biztos, hogy megint hajfesték mellett tenném le a voksom.
A mai, korán kelős, ügyintézős, végig dolgozós napot, egy kis súlyzózással, és táncos nyújtással kevert jógával, egy forró fürdővel, és a jól megérdemelt esti teámmal zárom (igen van reggeli teám is), remélem nektek is ilyen produktív napotok volt, és pár napon belül újra jelentkezem, addig is legyetek boldogok, és ne foglalkozzatok azzal, hogy ki mit gondol rólatok.
UI.: Drága köszönöm, hogy rám hagytad a tollad, bár ő nem beszélget velem, azért csak betölt egy kis űrt, aztán nem elfelejteni.
Minden lánynak, nőnek, fiúnak és férfinak aki önbizalom hiánnyal, esetleg önutálattal küzd, üzenem, hogy van kiút, hosszú lesz, de meg éri, és én is veletek vagyok a csatában, még én se jutottam el a célvonalig, de megcsináljuk, mert ezért dolgozunk. Ezért is szerettem volna beszélni nektek a lelkiproblémákról, és azoknak gyógyításáról. Azt, hogy milyen érzés is gyűlölni magad nagyon pontosan le tudnám írni, de valószínű sokan így vagytok még vele, és pontosan nektek akarok erőt adni, hogy kilábaljatok ebből a helyzetből. Én se vagyok túl ezen az egészen, de már sokkal inkább képes vagyok elfogadni magam, mint valaha, sőt ha jól felöltözöm, képes vagyok önbizalommal végig sétálni az utcán, és ha kedvem tartja végig táncolni, és mind ezt büszkén vállalni, nevetve saját magamon, és ez olyan jó érzés.
Nem vagyunk tökéletesek, és ezt sokszor elfelejtjük, pedig nem kéne, én is próbálom magam mindig erre emlékeztetni, mert ha nem akarsz tökéletes lenni, csak jobb a tegnapi önmagadnál sokkal de sokkal boldogabb életet fogsz élni, és ez a lényeg, nem az, hogy mások mit gondolnak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikról el kell fogadnunk magunk, ez az a folyamat ami akár évekig is eltarthat, vagy talán sose lesz teljes, de a lényeg mégis az, hogy mindig haladjunk ezen az úton, és sose térjünk le róla, mert annál nincs fontosabb, hogy szeressük magunkat, és kiegyensúlyozott életet éljünk.
Lassan három éve vagyok együtt párommal, és a kapcsolatunk ébresztett rá arra, hogy, hogy várhatnám el valakitől, hogy szeressen, ha én egy aprányit se tudom magam szeretni, ekkor ébredtem rá, hogy akkor lesz hosszú a szerelme felém, ha én is megtanulom magam szeretni, legalább egy picit, és aztán próbálok fejlődni, és fejlődni, és hullám völgyek után is láthatjátok itt vagyunk együtt jóban rosszban, és még mindig imádjuk egymást, még ha néha úgyis tűnhet a vitáinkból, hogy baj van, igazából hamar túl jutunk rajta. Ez a legjobb a kapcsolatunkban, hogy bármekkora problémánk is van mindig megoldjuk, mert a szerelmünk mindig túl nő rajta, és ezért imádom annyira a párom. Innen is üzenem: imádlak szívem, most és mindenörökké ️.
De nem csak a kapcsolatunk tett azzá aki vagyok, sokkal inkább az, hogy elhatároztam, hogy változtatok, a hozzáállásomon, és emellett nem csak álmodozom az egészséges, fitt, és szexi belsőről, külsőről, hanem teszek is érte, és ez tesz engem büszkévé, hogy teszek érte, ezért tudom szeretni magam, hogy mások is szerethessenek.
Sokszor kerülök vicces helyzetbe olyan kijelentések miatt amiket mások negatív hangnemmel mondanának, de én büszkeséggel teszem, mégis állandóan azt hiszik rossz értelemben gondolom. Ilyen például amikor valakinek először kijelentem mosolyogva, hogy milyen nagy a fenekem, és máris kérdezi, hogy miért nem szeretem, mire nevetve válaszolok, hisz, hogy ne szeretném a kerek fenekem, most is azon dolgozom, hogy még nagyobb és még izmasabb legyen, bár így is esztétikus, barackokkal vagyok megáldva, ez volt az az egyetlen testrészem amit talán mindig is szerettem magamban.
Szóval üzenem mindenkinek aki hasonló csatákat vív magával, legyetek erősek rátok süt majd a nap, és rájöttök miért is szép az élet.
Bár még mindig van a kókuszgolyómból, úgy éreztem ki kell próbálnom valami újdonságot, valamit amit még sose csináltam. Így esett a választás a étcsokival bevont zabpehelykekszre, melyet most elhoztam nektek. Ahogy a képen láthatjátok én kicsit vastagra hagytam, amit legközelebb biztos nem így teszek, és talán több mézet teszek bele, hogy édesebb legyen, talán több csokit olvasztok a tetejére, de ez így is teljesen finom sütemény lett.
Hozzávalók:
-200g darált zabpehely
-2 teáskanál sütőpor
-2 tojás
-3 evőkanál olivaolaj
-1-3 kanál méz (kívánt édességtől függően)
-minimum egy de inkább két tábla étcsokoládé
-Ízlés szerint: kókusz, mogyoró vaj, magok.
Elkészítés:
Összekeverjük a száraz hozzávalókat, amíg előmelegítjük a sütőt 200°C-ra. Beletörjük a két tojást, és beleöntjük az olajat, és a mézet, és mind ezt masszává gyúrjuk. A masszát szétterítjük egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, (fontos, hogy az oldalán is, így későbbiekben csak a papír lesz csokis, és a kész sütit is könnyebb ki venni) majd villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon, majd berakjuk a sütőbe 15-20 percig. Amikor kész kivesszük hűlni, addig pedig megolvasztjuk az étcsokit, melyet a tetejére öntünk. Emellett lehet akár alá mogyoróvajat, vagy apró magokat alá rakni, vagy kókusszal megszórni a tetejét, ahogy én tettem néhánynál, vagy bárhogy ahogy ti szeretnétek, már csak a képzeletetek szab határt ennek. Végezetül egy órára berakjuk a fagyasztóba, hogy megdermedjen a csokoládé.
Remélem örömötök lelitek a receptben, és lesz mit majszolni a családi ebéd után.
A jó idő beköszöntével a hosszú séták ideje is eljött, így gondoltam mesélek nektek egy kicsit a napom fénypontjáról.
Már bemutattam nektek Jestert, a közel jövőben majd Nixet, és Herceget is, de egyelőre maradjunk a hiperaktív bolond kölyöknél. Juhászkutya lévén hatalmas a mozgás igénye, ami okán képtelenség kifársztani, de ma biztos sikerült. Én több mint öt kilométert sétáltam, de ez nem jelenti azt, hogy neki nem volt meg akár tíz is, mivel póráz nélkül sétáltunk az idő a80%-ban, így volt lehetősége előre futni, majd visszajönni hozzám, ami teljes elégedettséggel töltötte el, sőt meg arra is volt lehetősége, hogy jól megugasson egy elhagyotott porszívót (Mert ám tudni illik, ők ketten ősi ellenségek).
Mivel az idő meleg volt, még a szél ellenére is, így az az egy óra a szabadban boldogság bomba volt számomra. Az az öröm amit a kutya szemeiben látok amint megpillantja a pórázt a kezembe, egyszerűen felbecsülhetetlen. Az a legnagyobb motiváció, hogy őt boldoggá tehetem ezzel, és igazán ez ami engem is azzá tesz. Nem tudom, hogy vajon csak én vagyok így, de képtelen vagyok betelni azzal a kajla pofijával amikor öröm sugárzik a szeméből, imádom, nem lehet betelni vele.
És azért ne feledkezzünk meg az új szerzeményemről, a brutál kék edzőcsukámról, egyszerűen beleszerettem amikor megláttam, és, hál' égnek még a pénztárcám se igazán terhelte. Éljenek a noname cuccok, mert aztán minek szégyellni, ha valami nem márkás, attól még lehet jó.
Ahogy ígértem, hoztam is nektek egy egészséges, fehérjében gazdag, Isteni kókuszgolyót. Holnap újra baráti banzáj, csak ahogy múlthéten, és bár mostanában ritkán kívánok olyat ami nem illik az étrendembe, a kekszes illat a levegőben, és a szinte havas hegyomlásra emlékeztető látványtól összefolyt a nyál a számba, úgyhogy úgy döntöttem, most én fogok enni olyan finomságokat, de egészségesebb verziót. Csak készítés közben kóstolgattam a remekművet, amivel holnap jutalmazom meg magam, szóval szinte az egész meg van még, nyami-nyami. A leírt adag (ahogy majd a képen is láthatjátok) egy emberre van tervezve, pár napi nasi adagnak, kisebb tányérnyi finomság jön ki belőle, persze felezhetitek, duplázhatjátok, triplázhatjátok az adagokat, ez már tényleg csak rajtatok múlik.
Hozzávalók:
-60g darált zabpehely, vagy zabpehelyliszt
-60g csokis fehérje por
-10g cukrozatlan kakaó por
-5g kókuszreszelék
-3 kissé púpozott evőkanál baracklekvár (házi készítésű, hozzáadott cukor nélkül, vagy kevés hozzáadott cukorral)
-1 mokkáskanál rum aroma
-2 mokkáskanál vanília aroma
+ sok-sok kókuszreszelék amiben jól meggörgetheted.
Elkészítés:
Összekeverjük a hozzávalókat, amíg egy könnyen formázható masszát nem kapunk, melyből enyhén vizes kézzel kisebb golyócskákat alkotunk, amiket megforgatunk kókuszreszelékben, majd mikor minddel kész vagyunk berakjuk a hűtőbe pihenni őket egy két órát, de megéri este megcsinálni, és egy éjszakát hagyni állni a hűtőben.
Remélem nektek is annyira fog ízleni ez a finomság, mint nekem, és jó kedvvel majszoljátok majd a jövőben is.
Úgy éreztem nem lenne teljes a blog, ha nem mesélnék a legnagyobb szenvedélyemről a táncról, és annak formáiról az életemben.
Tudni kell rólam, hogy szinte óvodás korom óta az életem része a tánc, hol intenzív versenyzői szinten, hol csak fellépői szinten, hol más sport részeként , hol pedig sajnos csak saját kedvtelésből, melynek pillanata három éve, végzősként ért el.
Kezdtem oviban a jazz-balettel, persze játékosan, de elég komolyan egy-két fellépéshez. Az órák helyének megváltozása, és iskolai felkészítő miatt viszont elszakadtam ettől a csoporttól. Félév kihagyás után néptáncos lettem, és amellett futottam egy igen rövid Fruttis karriert, amely úgy egy évig, ha tartott, amikor is arra jutottam, hogy nekem nem fekszik ez az élet stílus, melyet az egyesület képvisel, és ezzel a mai napig így vagyok. A öt-hat év néptáncot életem legmeghatározóbb csapatja követte, az akro-jazz táncszínház. Ez az a hely ahol én azzá fejlődtem aki vagyok. Sose voltam egy kisujjból kirázós tehetség(mint a kishúgom), de ez nem volt kifogás, így itt tanultam meg, igazán küzdeni az álmaimért, melyeket el is értem, több E.B. szereplés képében melyekre mai napig nagyon büszke vagyok, és most már nagyon is hiányoznak a versenyek az életemből. Gimnazistaként elém tárult egy lehetőség, hogy színpadi látványtánc mellett cheerleaderként is megálljam a helyem.
Ezen dupla csapattagság lévén erősen megcsappant a szabadidőm, bár amilyen fáradt voltam, nem is vettem igazán észre. Szeretném tisztázni, mielőtt a seggrázós pom-pom lányokra gondolnátok, mi a sportágat űztük, nem iskolai szurkolók voltunk, hanem versenyzők, és emellett szurkoltunk érdi női kézilabda meccseken, és megfordultunk a 2013-as U19-es férfi kézilabda VB-n is a magyar srácoknak drukkolni. Ezek után pedig Európa bajnokok lettünk a cheer csapattal is, sajnos addigra bizonyos okok miatt a táncszínház feloszlott, de még mindannyian nagyon hiányoljuk az esti edzéseket, ahol kötelező volt majdnem összeesni, de meghalni nem lehetett mert holnap akkor mégis, hogy jössz edzeni, és újra kipurcanni? Persze ez igaz volt a szurkoló órákra is, főleg az emelések egyre nagyobb nehézsége, és veszélyessége okán.
Végezetül eljutottunk az érettségim évéhez ahol sajnos mindennek vége szakadt, a cheerleader csapatom kinőttem korosztály szinten, és a tanulás előre került, és amint elkapott az egyetem forgataga még észre se vettem, de csak otthon tudtam, esetleg edzőteremben, saját időbeosztásom alapján edzeni, és ez sajnos azóta se változott. Ámbár azon ügyködöm, hogy ezen változtathassak, és ha így lesz hallani is fogtok róla.
Szóval röviden ez az én szenvedélyem története, de egyben biztos vagyok, hogy itt még nincs vége, mert valamit ami ennyire hiányzik nem fogok elengedni, és bár mára teljesen mássá váltak az edzési szokásaim azon leszek, hogy a tánc is része legyen a súlyzók, és yoga matracok mellett.
UI.: Az este folyamán hozok még nektek egy kis egészséges édességet, csak hogy ne kelljen mellőzni a finomságokat az életmódváltás során sem.
Gondoltam amíg életem szerelmét várom, hogy megérkezzen, addig írok nektek egy kicsit arról milyen is egy válogatós élete. Majdnem mindig finnyás egy leányzó voltam, még egy éves se voltam mikor kórházba kerültem, addig mindent hajlandó voltam megenni, de utána a kórházi koszt annyira kiborította a gyomrom, hogy alig voltam hajlandó bármit is megenni. Teltek az évek, és én továbbra is alig bővítettem a repertoárom, aztán eljött a gimi, és talán kilencedikben, vagy tizedikben elkezdtem többféle zöldséget enni, ami nálam nagy dolog volt, de hát fogyni akartam, diétázni, ami persze ideig óráig tartott, és szenvedtem, hogy nem ehetek mást.
Most, hogy neki lendültem az életmódváltásnak sokkal inkább érzem magaménak az egészséges ételeket, mint egy mekis burgert, és erre büszke vagyok, hisz ahogy elkezdtem voltak csalós étkezéseim, de már több mint egy hete csak clean eating van, pedig volt elég csábítás, pizza, kókuszgolyó, alkohol, de én ellenálltam, és ez még nagyobb erőt ad arra, hogy tovább csináljam. A másik fontos ok amiért úgy érzem fogom tudni tartani magam az életmódváltáshoz, hogy mindig az újdonságok felé nézek, ami tőlem meglepő, hisz finnyás vagyok, bár ez azért látszik a bátortalanságomon néha néha. Mindig új receptek után kutatok, új ötleteket keresek, vagy épp új ételeket próbálok ki.
Az előző bejelentkezésem során említettem, hogy vásárolni mentünk, ez úgy nézett ki, hogy a szupermarket ajtajában én kosarat ragadtam, és elváltam drága édesanyámtól, és kishúgomtól, és a bio részleg felé vettem az irányt, majd onnan a zöldségekhez, gyümölcsökhöz. Sose ettem még avocadot, szóval mikor megvettem eléggé féltem tőle, hogy milyen is lesz, de ma erőt vettem magamon, és belevágtam, először csak a smoothiemba raktam egy felet, majd későbbiekben pirítósra kentem egy kis fűszerrel megspékelve, és őszintén le voltam nyűgözve, a turmixom sokkal jobban eltelített, a teljes kiőrlésű kenyerem pedig Isteni volt vele. Szóval aki meg nem próbálta, és kíváncsi, de fél tőle az nyugodt szívvel próbálja ki, nem fog csalódni.
Az elmúlt napokban azon küzdöttem, hogy a reggeleim produktívan teljenek, mivel a napjaim elég sűrűek így a reggel ami rendelkezésemre áll az edzésre. Nehézkesen de szokom a korábban keléshez, ezzel telt a hét, míg el nem jött a péntek este. Összeröffenés a barátokkal, süti, kaja, alkohol. Drága haverom hozott nekem paleo ételt, mert "Te mindig fogyókúrázol", ami koránt se igaz, de a szándék nagyon aranyos volt, az étel már kevésbé ízes, de ez a paleo étkezés hátránya, ezért se folytatok ilyen étkezést, de ez egy másik téma. Lényeg, a lényeg amíg a többiek a sört itták, én a teám szürcsölgettem, és semmi csalós ételt nem ettem, és emellett is nagyon jól éreztem magam, és még a másnapot se rontotta el a hányinger és a fejfájás. Ez az elhatározás pontosan egy hónapja ötlött fel bennem, egy buli után, hogy a ritka alkalmakon is kizárom az alkoholt, és az első alkalmam teljesen jól sikerült.
Emellett szeretném nektek bemutatni Jestert, már egy előző bejelentkezésemben írtam róla, ő a legfiatalabb családtagunk, a nyolc hónapos Border Collie, akivel tegnap felfedeztük a legközelebbi, és legtökéletesebb sétáló helyet, amit valaha találhattunk. Tegnap 3,1 km-es volt a sétánk, ma viszont 5,35 km-es re sikerült, labdázással együtt, póráz nélkül, ami első alkalom volt, hogy miután hugicám haza indult a labdával ( ugyanis a labda a legfontosabb ha dobálózunk, így esélytelen, hogy elszökjön a kutya póráz nélkül), és mi póráz nélkül rohangáltunk a semmi közepén. Szóval ez a hétvége is pörgősen telt, hisz takarítottam, és most irány vásárolni anyával vasárnap esti zárásként.
