Sziasztok!
Szeretném bemutatni az én öreguram Herceget a Yorkienk, és elmesélni, hogy ő miért is a mi kis csodánk.
Tudni kell, hogy úgy két éve a hátsó szomszédunk kutyája átmászott hozzánk, édesanyukám, és kishúgom voltak otthon az akkoriban egyedüli négylábú családtagunkkal, aki általánosságban a hátunk mögül ugatva védelmez minket ha ismeretlen jön a lakásba, ám ez akkor nem így volt. Kicsi kutya lévén nagy a szája, oda rohant a kutyához és elkezdett ugatni, morogni amire a másik kutya nem is igazán agresszívan, csak az amolyan "kussolj már" jelzésként odakapott hozzá, ami valószínű egy nagyobb kutyánál nem nagy problémát okozott volna, ám egy tényleg apró teremtésről beszélünk, akinek pont a fejét kapta el a betolakodó kutya aki ezek után el is hagyta a kertet, és tényleg a csodának köszönhetjük, hogy nem a koponyáját roppantotta ketté, hanem az egyik szemét sértette meg. Én gimiből rohantam át az állat klinikára, és bőgőrohamot kaptam a látványtól, és attól, hogy bántották a kicsi fiam, és akkor ez csak a tortúra kezdete volt. Borzalmas napok következtek, állatorvosról állatorvosra jártunk, én talán kétszer, ha felálltam mellőle amíg kettesben voltunk otthon, mert, hogy olyan szinten sérült a szeme, hogy esélye volt annak, hogyha felugrik a kanapéra túl nagy lesz a nyomás benne, és elveszíti a szemét. Őszinte leszek, vannak képek valahol arról, ahogy életem sebes buksival, összevarrt szemhéjjal fekszik, de én magam se szeretném újra látni őket, és titeket se szeretnélek vele kínozni, mert borzalmas volt akkor látni, biztos vagyok benne , hogy most is az. Köszönhetően anyukám kitartásának, hogy hosszas ideig csepegtette, néha a mi segítségünkkel a szemét, nem kellett műtéthez folyamodni, és végső soron szerencsésnek mondhatjuk magunk, hogy csak a látását vesztette el arra a szemére, és bár egy ideig néha neki ment az ajtófélfának, vagy egy széknek ma már teljesen ismeri a határait. Csak, hogy érezzétek, hogy nekem milyen vicces jó fej barátom van, elmondanám nektek, hogy már a második napot töltöttem könnyek közt a nappaliban a kutya minden mozdulatát figyelve amikor átjött, és ránézett a szemem fényére, és képes volt ellőni egy ilyen poén(jelzem szó szerint idézek): Szemtelen kutyája. Akkor ott, majdnem haza küldtem, hogy ezt most, ugye nem gondolja komolyan, de azóta igazából szinte családi poénná vált, szóval utólag én is nevetek rajta, nevessetek ti is nyugodtan, de elhihetitek, ott, akkor majdnem az életébe került ez a mondat.
Szóval úgy két évvel később, jó pár foggal kevesebbel, egy kicsit opálos szemmel épp olyan életvidám kanapé lakó az én drágám, mint előtte, sőt szerdán elmentünk kirándulni a családdal, és kiderült, hogy a csöpp Yorkie előbb felmászik a sziklákon, mint a csapat, de nem mint én, haha én fentről videóztam őket. Most már csak Nix furva klug (Hátha van itt valaki aki érti kiről kapta a nevét, kb olyan eszement is) macskám kell nektek bemutatnom, és utána azonnal tudni fogjátok kiről beszélek.
Csókol:
EcciPink
