Úgy éreztem nem lenne teljes a blog, ha nem mesélnék a legnagyobb szenvedélyemről a táncról, és annak formáiról az életemben.
Tudni kell rólam, hogy szinte óvodás korom óta az életem része a tánc, hol intenzív versenyzői szinten, hol csak fellépői szinten, hol más sport részeként , hol pedig sajnos csak saját kedvtelésből, melynek pillanata három éve, végzősként ért el.
Kezdtem oviban a jazz-balettel, persze játékosan, de elég komolyan egy-két fellépéshez. Az órák helyének megváltozása, és iskolai felkészítő miatt viszont elszakadtam ettől a csoporttól. Félév kihagyás után néptáncos lettem, és amellett futottam egy igen rövid Fruttis karriert, amely úgy egy évig, ha tartott, amikor is arra jutottam, hogy nekem nem fekszik ez az élet stílus, melyet az egyesület képvisel, és ezzel a mai napig így vagyok. A öt-hat év néptáncot életem legmeghatározóbb csapatja követte, az akro-jazz táncszínház. Ez az a hely ahol én azzá fejlődtem aki vagyok. Sose voltam egy kisujjból kirázós tehetség(mint a kishúgom), de ez nem volt kifogás, így itt tanultam meg, igazán küzdeni az álmaimért, melyeket el is értem, több E.B. szereplés képében melyekre mai napig nagyon büszke vagyok, és most már nagyon is hiányoznak a versenyek az életemből. Gimnazistaként elém tárult egy lehetőség, hogy színpadi látványtánc mellett cheerleaderként is megálljam a helyem.
Ezen dupla csapattagság lévén erősen megcsappant a szabadidőm, bár amilyen fáradt voltam, nem is vettem igazán észre. Szeretném tisztázni, mielőtt a seggrázós pom-pom lányokra gondolnátok, mi a sportágat űztük, nem iskolai szurkolók voltunk, hanem versenyzők, és emellett szurkoltunk érdi női kézilabda meccseken, és megfordultunk a 2013-as U19-es férfi kézilabda VB-n is a magyar srácoknak drukkolni. Ezek után pedig Európa bajnokok lettünk a cheer csapattal is, sajnos addigra bizonyos okok miatt a táncszínház feloszlott, de még mindannyian nagyon hiányoljuk az esti edzéseket, ahol kötelező volt majdnem összeesni, de meghalni nem lehetett mert holnap akkor mégis, hogy jössz edzeni, és újra kipurcanni? Persze ez igaz volt a szurkoló órákra is, főleg az emelések egyre nagyobb nehézsége, és veszélyessége okán.
Végezetül eljutottunk az érettségim évéhez ahol sajnos mindennek vége szakadt, a cheerleader csapatom kinőttem korosztály szinten, és a tanulás előre került, és amint elkapott az egyetem forgataga még észre se vettem, de csak otthon tudtam, esetleg edzőteremben, saját időbeosztásom alapján edzeni, és ez sajnos azóta se változott. Ámbár azon ügyködöm, hogy ezen változtathassak, és ha így lesz hallani is fogtok róla.
Szóval röviden ez az én szenvedélyem története, de egyben biztos vagyok, hogy itt még nincs vége, mert valamit ami ennyire hiányzik nem fogok elengedni, és bár mára teljesen mássá váltak az edzési szokásaim azon leszek, hogy a tánc is része legyen a súlyzók, és yoga matracok mellett.
UI.: Az este folyamán hozok még nektek egy kis egészséges édességet, csak hogy ne kelljen mellőzni a finomságokat az életmódváltás során sem.
